Összeállítottam egy listát, amivel kicsit könnyebbé tehető az ünnepek utáni „gyomorkitágult” időszak.

Vöröslencse-krémleves tökegyszerűen😊
1 fej aprított lilahagymát és 3 gerezd fokhagymát repceolajon átpirítunk. Ráteszünk 20 dkg vörös lencsét, 1 kanál mustárt, 1 kanál szezámkrémet (elhagyható, de isteni, és rengeteg ideig eláll a hűtőben), 1 kiskanál reszelt citromhéjat, és ezzel is átpirítjuk. Felöntjük 1 liter vízzel, majd sóval, borssal, szerecsendióval ízesítjük. Ha megpuhultak a hozzávalók, akkor 4 dl főzőtejszínnel (van már 10%-os cukormentes főzőtejszín!!) elturmixoljuk.

Tepsis csirke tökegyszerűen😊
Egy nagy tepsibe olívaolajat öntünk, majd ráteszünk 4 db félbevágott, besózott csirkemellet, 40 dkg vékony csíkokra vágott sütőtököt, 40 dkg gombafejet, 3 db szeletelt vöröshagymát, 6 gerezd fokhagymát elrendezünk rajta. Sóval, borssal, római köménnyel, majorannával, petrezselyemmel ízesítjük. Betesszük a sütőbe 180 fokra és10 percre. Utána 2 dl paradicsomlét és 1 dl vizet öntünk rá, majd 30 percig sütjük 180 fokon légkeveréses sütőben. Megforgatjuk a húst és a zöldségeket, és még 10 percig sütjük, mielőtt tálaljuk.

Sült hal zöldségágyon tökegyszerűen😊
1 db. kb. 40 dekagrammos harcsafilét felszeletelünk. sózzuk, borsozzuk.Vékonyan kiolajozunk egy tepsit. Felkarikázok 1 db. kb. 30 dekás cukkinit, 1 közepes lilahagymát, 2 paradicsomot, 1 db. kaliforniai paprikát, felaprítok kb. 15 dkg. gombát és 2 gerezd fokhagymát, és ezt tesszük tepsibe. Fűszerezzük meg a zöldségeket sóval, borssal és a toscana fűszerkeverékkel, majd locsoljuk meg a tetejét olívaolajjal. 200 fokra előmelegített sütőben 30 percig sütjük
Egy serpenyőben melegítsünk fel 5-6 dekagramm vajat és 2 ek. olívaolajat, és süssük elő a halszeleteket.
Ha letelt a 30 perc, vegyük ki a zöldségeket a sütőből, adjunk a zöldségekhez 2 dl. passzírozott paradicsomot (vagy paradicsomlevet) és keverjük össze. Ettől igazán szaftos lesz a zöldség.
Helyezzük az elősütött halszeleteket a zöldségágyra, és tegyük vissza a sütőbe 10 percre.

NNna, szerintem ezzel el lehet indulni, s ott van benne a lencse is, ami az újév szerencse-kajcsija.